Sikertörténet Egészségmegőrzés

Egész életemben sok gyomorsavam volt, ám egy idő után már nem tudtam fekve aludni, csak ülő helyzetben. Időnkénti szívritmus-zavaraim, egyre erősödő gerincfájdalmaim, valamint kínzó pollenallergiám miatt is kértem a háziorvosom segítségét, aki beutalt a szükséges vizsgálatokra. A gyomortükrözés kimutatta, hogy refluxom van, ám az okát nem tudták megállapítani, a savlekötő gyógyszerek csak tüneti kezelést nyújtottak, nem is túl sikereset. Az allergiavizsgálat kimutatta a pollenallergiát, és a gyógyszer segített is egy kicsit, de a nyár vége-ősz eleje rémálom volt számomra a szabadban. A szívritmuszavaraimnak szintén nem találta okát a terheléses EKG-vizsgálat sem, és ugyan az orvosok szerint a stressz miatt jelentkezett, sajnos azután sem szűnt meg a panasz, hogy eltűnt a stressz az életemből. A gerincproblémáról megállapította az MRI-vizsgálat (SZÓTÁR), hogy kezdődő gerincsérv. A vizsgálatok minden problémát kimutattak, csak épp azt nem tudta egyik sem megmondani, mitől lehetnek.”„A gép előtt nincs titok”Attilának éppen kapóra jött, hogy egy ismerős orvos különleges szűrővizsgálattal tesztelte a felesége egészségi állapotát. Krisztinánál mindent rendben találtak, ám Attilánál egy nagyon fontos dolgot állapított meg a számítógépes program. „Kicsit ellenőrizni is akartam a módszert, ezért nem árultam el minden problémámat, csak a refluxról számoltam be. A vizsgálat mindössze abból állt, hogy a homlokomra elektródákat ragasztottak, a kezemet és a lábamat pedig üveglapra helyeztem. Az EIS nevű készülék elektromos áram segítségével méri a szervezet sav-bázis egyensúlyát. A mindössze néhány percig tartó vizsgálat után hosszú beszélgetés következett, mert bizony minden panaszomra fény derült, arra is, amit eltitkoltam, sőt, azt az izomhúzódást is kimutatta a szerkezet, amit aznap reggel szereztem. A gerincsérvről kiderült, hogy a csípőm ferdesége miatt alakult ki, és gyógytornával korrigálható, nincs szükség műtétre. Megtudtam azt is, hogy gluténérzékeny vagyok, és a panaszaim hátterében egy „egyszerű” táplálékallergia áll.”


„Minőségi ételekre váltottam”

Dr. Hegedűs György összeállított Attila számára egy listát, melyen az ajánlott és a nem javasolt ételek szerepeltek. Tiltólistára kerültek a búzaliszttel készült pékáruk, tészták. „Még aznap kiszanáltunk a kamrából minden búzalisztet tartalmazó élelmiszert, és alaposan bevásároltunk egy gluténérzékenyeknek készült ételeket árusító boltban. Néhány nap után eltűnt a kínzó gyomorégés, és azóta fekve alszom. Az allergiám is mérséklődött, a kritikus időszakban gyógyszer nélkül is csak egy nagyon enyhe megfázás tüneteit tapasztaltam. Egészen hihetetlen, hogy egy ilyen viszonylag kicsi változtatástól így megváltozott az életem. Nem nehéz tartani a diétát, mert szinte mindennek van gluténmentes változata, kenyeret is tudok sütni kukoricaliszt és rizsliszt keverékéből. Nem eszem kevesebbet, mint előtte, de lemondtam a nassolásról, a süteményekről, és ennek köszönhetően hét kilótól szabadultam meg. Azóta sokkal többet főzünk otthon, és ezáltal jobban oda tudunk figyelni, hogy egészséges alapanyagokat használjunk. A szívproblémáról is kiderült, hogy összefüggésben van a táplálékallergiával. Egy komolyabb fizikai állapotfelmérő teszten derítették ki, hogy a gyomorsav-túltengés miatt gyulladások voltak végig a nyelőcsövemen, emiatt mikor nagyobb terhelés érte a szervezetemet, nem jutott elegendő oxigénhez. Azóta a gyulladások javulásnak indultak, én pedig napi fél óra tempós sétával igyekszem segíteni a gyógyulást.”

Alattomos allergia

Az Attila szűrővizsgálatát végző Dr. Hegedűs György, a Chilopass Egészségközpont vezetője szerint Attila gyógyulásának titka az egyszerű, ám speciális vizsgálat és a személyre szabott kezelés. „Az EIS vizsgálat során a szervezet savasodását, és az ebből eredő betegségeket és rizikókat diagnosztizáljuk. A páciens problémájának hátterében a vizsgálat glutén- azaz lisztérzékenységet talált, ami egy alattomos betegség, mert sokszor nem okoz tüneteket, panaszokat. Azonban gyomorsav problémának, reflux betegségnek, magas vérnyomásnak, cukorbetegségnek és több daganatos betegségnek is állhat a hátterében. Főleg akkor, ha évtizedekig nem kerül felfedezésre. Hogy miért nem vizsgálják gyakrabban? Mert nem gondolnak rá és sokszor csak a közvetlen, bélrendszeri panaszok hátterében keresik. A magas vérnyomás, a koszorúér-betegség, a cukorbetegség és a daganatos betegségek vezető halálokok az egész világon. Egy részének hátterében gluténérzékenység áll. Szerintünk érdemes lenne elvégezni nem csak a fenti betegségekben szenvedőknél, de a panaszmenteseknél is ezt a speciális, de egyszerű, fájdalommentes és gyors vizsgálatot, mert a lisztérzékenység nagy hatékonysággal kiszűrhető és személyre szabottan kezelhető, még a szakemberek is gyakran meglepődnek, milyen jó eredmények érhetők el. Ugyanolyan fontos a jó diagnosztika mellett a személyre szabott és folyamatosan, orvos által utánkövetett terápiás program is, ez teszi kompletté az életmódváltást.

Bognár-Tarjányi Attila, 43 éves

Gyomor savassága és a reflux megszűnése lisztérzékenység felfedezése után

Egy stresszes időszakot követően elkaptam egy légúti és emésztőrendszeri fertőzést, majd rosszul lettem. A kórházban 20 mmol/l feletti vércukor értéket állapítottak meg és inzulinterápiára állítottak be. Fél év múlva kellett kontrollra jelentkeznem, addig inzulin terápiát írtak elő. Nem hittem el, hogy egyik pillanatról a másikra cukorbeteg lettem, ezért jelentkeztem a CHILOPASS Egészségközpontban. Az elvégzett felmérések felborult anyagcserét, magas stresszt és tejfehérje (kazein) és liszt (glutén) érzékenységet mutattak. Visszaálltam a rendszeres sportra, elkezdtem a kazein és gluténmentes diétát. 2 hét múlva normális volt a vércukorértékem, így elhagytam az inzulinkezelést, 2 hónappal ezután inzulinkezelés nélkül teljesen normális volt nemcsak a vércukor értékem, hanem az összes leletem. Az 5 kg-ot fogytam. Tovább folytatom a diétát.

Edwin Oudejans, 35 éves.

Inzulin függő cukorbetegség megszűnése liszt- és tejfehérje érzékenység felfedezését követően

Kedves Dr. Hegedűs György! Kimásoltam néhány hónapot a kezelési naplómból, amelyet csatolva találsz. Azt hiszem sokkal érdekesebb, hogy a mérések alapján összesítést készítettem. E szerint: 2008. április 1-től 2009. február 28-ig 11 havi átlag cukor értékem: 8,7 (átlag havi 22 mérés különböző időpontokban) .Ezen idő alatt a gyógyszer adagom: reggel 2db diaprel MR, este 10E hosszú hatású inzulin. 2009.03.13 – 03.18: a doktornő javaslatára változott az adagolás: reggel 3db diaprel, este 12E inzulin. Ezalatt 6 mérés alapján a havi cukor érték átlaga 7,68 volt. 2009.03.18-tól 04.08-ig 3 héten át Hegedűs doki javaslatára az adag mellé gluténmentes étrend. 23 mérés alapján az érték: 6,41 volt. 2009.04.08-04.30 között csökkentettem a gyógyszer adagot: újra 2db diaprel + 10E inzulin + gluténmentes étrend. Az érték: 6,48 (28 mérés átlaga!). Másfél hónap alatt 2,2 csökkenés!! Gratulálok Doki!! Folytatjuk. Tibor

Almási Tibor (62 éves)

Cukorbetegség javulása lisztérzékenység felfedezése után

gerincdeformitás miatt kicsi volt a légző kapacitása. Nehezen mozgott, túlsúlyos volt. Télen elkapott egy légúti fertőzést, mely nagy mértékben rontotta az amúgy is rossz légzését. Több gyógyszer ellenére sem rendeződött a tüdőfunkciója. Lejtőn felfelé nem tudott sétálni, mert azonnal fulladt.

Testsúlykontroll programot kezdtünk nála, mely eredményeképpen több, mint 8 kg-ot fogyott, 10 cm ment le a haskörfogatából 1,5 hónap alatt. Ennél is fontosabb, hogy légzésfunkciója 30%-kal javult (300 ml-rel), 2 tüdőgyógyszerét és 1 vérnyomáscsökkentőjét el tudta hagyni. Közérzete és munkabírása jobb, energikusabb, bármennyit tud sétálni. A 3 hónapos kontrollnál további fokozatosan javuló értékeket találtunk.

A páciens levele a CHILOPASS Egészségközpontnak:

„Kapcsolatom a Chilopass Egészségközponttal kb. 1, 5 évre tekint vissza. Első találkozásunk az MBT lábbeli használatához kapcsolódik. Az MBT szandál, mert azzal kezdtem, nagyon sokat segített a mozgásom fokozásában, izmaim erősítésében, a helyesebb testtartás biztosításában. Ez utóbbi annál is inkább érdekes számomra, mert gyermekkorból magammal hozott testtartási és ezzel összefüggő különböző egészségügyi problémák eredményeképpen testtartásom nem kifogástalan. Az MBT szandál használata olyan jó hatással volt a mozgásomra, testtartásomra, közérzetemre, hogy a télen már MBT félcipőt használtam, mert nem éreztem jól magamat a hagyományos lábbeliben.

Újabb kapcsolatfelvételünket az őszi megfázások következményeként fellépett gyengeség, légzési nehézség, fáradékonyság eredményezte. Kontroll állapotfelmérés értékelése után Hegedűs dr. a Testsúlykontroll programot ajánlotta, mivel a súlyom nagyon is több a kelleténél. A kontroll felmérés alapján előírta az alkalmazandó étkezési paramétereket. Ennek a diétának az alkalmazásához nem csak elveket, hanem segédeszközöket is kaptam: a diéta lényegét, alkalmazási lehetőségét bemutató előadásokat, számítási segédleteket tartalmazó CD-ket. A számítási CD segítségével pontosan meg tudtam tervezni az adott napon elfogyasztandó élelmiszer összetételét. Hogy mennyire helyesen készítettem el, vagy nem az ételeimet, annak az ellenőrzési lehetőségét is megmutatta.

Mindezeken túlmenően a legnagyobb segítséget a személyes kapcsolattartás adta. Minden hétfőn SMS-ben közöltem Hegedűs György dr.-al a kért adatokat (ketonteszt, derékbőség), s kaptam rá visszajelzést, a biztatást. Szerintem ez adta a legnagyobb segítséget ahhoz, amit még eddig nem tudtam elérni, akármilyen fogyókúrát próbáltam ki, hogy megindult a súlyom és a méretem tartósan lefelé, a jelek szerint nem is akármilyen mértékben. A súlyom és a derékbőségem csökkenésével (8kg, -10 cm) közérzetem sokat javult, légzésem, mozgásom, munkabírásom jobb, energetikusabb lettem, hiszen már kevesebb felesleget cipelek.

És, még ami nagyon fontos, hogy ezt a súlyleadást úgy értem el, hogy nem végeztem semmiféle rendszeres testmozgást, mert nem tudok, tehát nem volt pluszmozgás. Pusztán gyógytornára járok évek óta, ami a súlyleadással párhuzamosan egyre jobban megy. Én még csak az út elején vagyok, még nem egészen két hónapja csinálom a testsúlykontroll szerinti étkezést, de úgy látom, hogy az eddig észlelt eredmények tartósan fokozódni fognak és egészségi állapotomban is lesz pozitív változás a testsúlycsökkenés következtében. Érdemes folytatnom és örülök, hogy Hegedűs dr. ilyen jó, testhez álló terápiát ajánlott és segít az út végig járásában.

Kincs Ilona, 62 éves nő

Légzési nehézség, magas vérnyomás javulás fogyást követően

Életmódom hasonló az átlaghoz: ülő munka az irodában, napi 8 órában ügyintézés, rohanó városi közlekedés, háztartás, család, barátok és a legkevesebb idő az egészséges testmozgásra és az odafigyelő táplálkozásra jutott.

Évek óta gondom van az emésztőrendszeremmel, savtúltengés, helico bacter fertőzés és puffadásérzés a gyomorban és a hasban, némi túlsúly. A napi stresszkezelés, rohanás estére fáradtságot, levertséget és gyakori rossz, szakaszos alvást eredményezett, nem beszélve a kialakult magas vérnyomásomról.

Panaszaimmal a CHILOPASS vizsgálatot választottam, mivel utálom az orvoshoz járást, gyógyszerszedést. Dr. Hegedűs György elvégezte a vizsgálatot, melynek eredménye elég ijesztő volt, de megadta a számomra szükséges életmódbeli változtatásokra vonatkozó tanácsait. A lényege, hogy glutén, azaz lisztmentesen kellett táplálkoznom. Egy hónap elteltével a kontrollvizsgálat biztató eredményeket mutatott. A közérzetem nagyot változott, – bár az előirt testmozgást csak „hébe-hóba” tartottam be – és mindezt a napi táplálkozás-változtatásokkal és speciális vitaminokkal értük el. Néhány kilót lefogytam, nincs puffadás érzetem, rendbe jött a gyomorsavam és erősebbnek, energikusabbnak érzem magam, sőt a vérnyomásom is kezd normális értéket mutatni (a vérnyomáscsökkentő tablettát még szedem, felezve az adagot). Megtapasztaltam, hogy a táplálkozásunk óriási változásokat idéz elő negatív és pozitív irányban, amit én őszintén megvallva, eddig nem vettem komolyan. Szeretnék enegikus „nagyi” lenni és még hosszú tevékeny éveket élni, így eldöntöttem, hogy folytatom…

Hajdú Judit, 55 éves.

Reflux, gyomorsavasság megszűnése és magas vérnyomás javulása lisztérzékenység felfedezése után

Rohanó életem következményeként magas vérnyomásom és ritmuszavarom van. Emellett 2 hete 8-as vércukor értéket mértek, amitől megijedtem, mert amúgy is komoly túlsúllyal rendelkezem. Egy ismerősömtől hallottam az ESG vizsgálatról. Elhatároztam, hogy mindent kipróbálok, hogy véget vessek egyre több problémámnak. Öntöttem magamba a vitaminokat.

A CHILOPASS Egészségmegőrző program során megtudtam, hogy betegségeim hátterében táplálékallergia állhat a stresszes, mozgásszegény életmódom mellett. Az orvos tanácsára elkezdtem liszt és tejtermékmentesen étkezni, sokat sétálni, többet inni a pontos előírások szerint.

A kontroll vizsgálatra egy hónap múlva került sor. Nem kalapált úgy már a szívem, nem volt magasan kiugró vércukor értékem és nem puffadt a hasam, könnyebben éreztem magam. A vizsgálat azt mutatta, hogy jobb lett az emésztésem és a vércukor és inzulin szintem is javult. A zsírtömegem 5 kg-mal csökkent, miközben a folyadékhiányom megszűnt. A doktor úr utasítása szerint elég a tejmentes diétát folytatnom, lisztes termékeket ehetek, de nem minden nap. Könnyű betartani, mert megszoktam és segített

Hámori Józsefné, 56 éves.

Magas vérnyomás, ritmuszavar és emelkedett vércukorszint javulása liszt- és tejfehérje érzékenység felfedezését követően

2006 júliusában Horvátországban egyik reggel minden előzmény nélkül rendkívül erős szédülésre ébredtem, s a bal fülemben szinte elviselhetetlen zúgás támadt. Hazaérve rögtön orvoshoz fordultam, rengeteg vizsgálaton estem át, mind negatív eredménnyel zárult. Jó pár hétig csak kísérővel közlekedtem annyira szédültem. Az orvosok vírusos fertőzésre, stresszre, pszichés dologra gondoltak. Egy idő után a szédülés megszűnt, de a fülzúgásom és a dugultsági érzés megmaradt. Homeopátiás és biorezonancia kezelésekre is jártam, némi javulás lett az eredmény, de a probléma megmaradt. Ezek után próbálkoztam A CHILOPASS Egészségmegőrző programmal 2007 decemberében. Szinte hihetetlen, de a Dr. Hegedűs György által ajánlott tanácsok hatására néhány nap elteltével nagymértékű javulás állt be a fülzúgásom tekintetében. A zúgás minimálisra mérséklődött, nyugalomban szinte észrevehetetlen és jóval fittebbnek érzem magam. Bizonyos hangokat egész tisztán hallok. A kontrollokon kimutatható javulás állt be szervezetem egészének működésében. Bízom benne, hogy a hallásom hamarosan visszatér.

Bokros György

Fülzúgás, szédülés jelentős javulása

58 éves. 8 éve kezdődtek a panaszaim. Először magas vérnyomás, majd rendszeres hasmenés. Néha véres volt a székletem, ezután vastagbélgyulladást (colitis ulcerosa) állapítottak meg, ami nem gyógyítható, csak életem végéig szedendő gyógyszerrel szinten tartható jó esetben. Emellett kissé emelkedett volt a vércukor szintem, de erre nem kellett gyógyszert szednem.

Egy ismerősöm ajánlotta az ESG vizsgálatot, hátha találnak valamit, amin lehetne változtatni, hogy ne legyen ennyi betegségem. A vizsgálat szintén kimutatta az egész emésztőrendszerem gyulladásos folyamatát, aminek a hátterében nemcsak a stressz áll, hanem a mozgáshiányom és nem megfelelő táplálkozásom. A legkülönlegesebb az volt, hogy megtudtam, valószínűleg gond van a liszt megemésztésével, tehát bizonyos mértékig lisztérzékeny vagyok.

Az egyhónapos program alatt betartottam az útmutatásokat, melyeket Dr. Hegedűs György javasolt. Először nem volt egyszerű a lisztmentes diéta, de aztán megtaláltam a megfelelő élelmiszerek lelőhelyét. Mivel elegem volt már a gyógyszerszedésből és már hónapok óta nem volt bélgyulladásos tünetem, közben saját felelősségemre a program elején elhagytam a gyógyszerem.

A kontroll vizsgálaton meglepődtem, hogy a bélrendszeri gyulladásom jelei jelentősen csökkentek, amit alátámasztott az is, hogy a gyógyszer elhagyása után nem jelentkeztek egy hónappal sem tüneteim. Fogytam 1 kg-ot is. Az inzulin szintem is csökkent a vizsgálat szerint, ami azt jelenti, hogy talán a kezdődő cukorbetegségem sem fog kialakulni. Nagyon örülök ennek az eredménynek és végül is annak, hogy csak ilyen kismértékű változtatással értem el ezt.

Dr. Kiss Károly

Vastagbél gyulladás (colitis ulcerosa), emelkedett vércukor javulása lisztérzékenység felfedézését követően

Évek óta gondolkoztam azon, hogy el kellene mennem egy általános kivizsgálásra, ahol felmérik az egészségi állapotomat, megmondják, ha van valami bajom (ilyen érzésem volt), mivel az elmúlt években egyre fáradtabb, enerváltabb lettem, ami nem nagyon illett össze az addigi életvitelemmel, gyakorlatommal. De a szándék csak szándék maradt – körülményesnek tűnt a terheléses vizsgálat, a véröregedés vizsgálat stb. lebonyolítása, illetve egyáltalán a vizsgálati helyek megtalálása, ezért egy olyan lehetőséget szerettem volna találni, ami mindezt egy körben tudja biztosítani – de nem találtam… egészen két hónappal ezelőttig.

Az EIS vizsgálattal teljesen véletlenül találkoztam – egy barátom küldött róla emailt, ráadásul tulajdonképpen csak véletlenül – de az elmondottak alapján ez volt az, amit kerestem, s bár más területeken az addigi tapasztalataim kissé szkeptikussá tettek, azért elmentem. Tulajdonképpen nem is a vizsgálat volt érdekes számomra (noha sem nem szúrtak, vágtak, kínoztak), hiszen az ott elhangzottak, mint laikusnak csak egyszerű információknak tűntek.

Először is szokatlan volt Dr. Hegedűs György „ötlete”, hogy esetleg gluténérzékenységem van. Mert mért pont nekem lenne? S egyébként is egész életemben búzakenyeret ettem – bár a kérdések elég célzottak és találók voltak, még olyan esetekben is, amikről csak utólag átgondolva jöttem reá, hogy …jé, tényleg ez is van, meg az is van. Egy szó, mint száz, rászántam magam, hogy megfogadom a tanácsokat, hogy megfelelő vitaminokat szedek, s hogy gluténmentesen táplálkozom … még ha ez nem is tűnik annyira jó ötletnek (igen finom kenyeret sütnek a pékek a környékünkön).

S most az eredményekről.

Rögtön a kúra elkezdése utánra esett egy nem túl nagy teljesítménytúra, ahol az azon való végigmenetel nem volt túl kellemes – de az elmúlt évek tapasztalatai alapján ezen nem is nagyon csodálkoztam. Ez azért érdekes, mert bár nem tudatosan, de ez szolgáltatta a későbbi kontroll alapot. A vitaminkúra és táplálkozási „reform” elkezdése után három héttel jött az első visszajelzés (ami akkor nem is tudatosult), ami kerékpározással kapcsolatos volt (montival szoktunk bringázni a környékbeli dombokon), s a barátom megkérdezte, hogy edzem-e, mert sokkal-sokkal jobban bírom, mint négy héttel korábban. Nos, nem edzettem, s el is siklottam az észrevétel fölött – mindenkinek lehetnek jó napjai, neki meg esetleg rosszak. Viszont rá pár napra úgy döntöttem, hogy egy kicsit „meghajtom” a biciklit, hogy vajon mennyi idő alatt érek fel a szokásos hegyemre (évek óta már csak egy órán túli időtartammal ment a dolog), s nagy meglepetésemre 45 perc alatt fönt voltam, ami a 6 évvel ezelőtti edzett szintemnek felelt meg, noha most legalább 8 kilóval még nehezebb is voltam, s nem is edzettem.

Aztán a mérleg is elkezdett konkrét eredményeket mutatni, aminek a vége – 5 kg-mal kevesebb lett – valószínűleg a sokkal kevesebb szénhidrátbevitel okán. Ezek után a kúra elkezdését követő 7. héten jött el a NAGY TÚRA, ami a már említett teljesítménytúrát jóval meghaladó terhelést jelentett. S itt jött számomra a meglepetés, mert a túrán résztvevők észrevételei, és saját tapasztalatom alapján is lényeges változás történt. Mert míg az első alkalommal nekem okozott erőfeszítést, hogy tartsam velük a tempót, a mostani túrán ez inkább fordítva volt, noha jóval nagyobb terhelést jelentő útvonalon mentünk. Összegezve tehát az mondható, hogy a közérzetem lényegesen javult, a teljesítményem kezdi megközelíteni a régi „szép idők” teljesítményét. Lényegesen kevesebbszer fordul elő gyomorégés, mint a kúra előtt (akkor napi gyakorisággal, most csak nagyon erős stressz esetén olykor-olykor. Megszűntek az emésztéssel kapcsolatos rendellenességek, elindult egy komoly súlycsökkenés is. Tulajdonképpen ez volt az első olyan folyamat, mellyel kapcsolatosan konkrét változásokat éltem meg, s egyértelműen pozitív irányba mozdult el a közérzet, teljesítő képesség stb. – néhány hónappal ezelőtt átestem egy több hetes jóval drágább kezelésen, aminek tulajdonképpen semmilyen eredményét nem érzékeltem, s ahhoz képest ez meglepő változásokkal járt.

Börzsönyi Gábor

Gyomorégés, fáradtság megszűnése lisztérzékenység felderítése után

Nagyon stresszes, vállalkozói életet élt és mint a jordán emberekre jellemző, egyfolytában dohányzott és nagyon sok tejterméket, főleg joghurtot és sajtot fogyasztott. 15 éve kezdődött reflux-betegsége, mely gyomor és nyelőcső égéssel és fájdalommal járt. Savlekötő gyógyszerei nem enyhítették a tüneteket. A Chilopass Egészségközpont jordániai szűrővizsgálat-sorozata során került bele az egészségmegőrző programba. Kazein (tejfehérje) érzékenység megállapítása után 3 hónapos kazeinmentes diétát kezdett.Az életmódján a diétán kívül képtelen volt változtatni. A 3 hónapos kontroll vizsgálaton (folytatódott nagy igény miatt a CHILOPASS Egészségközpont jordániai szűrővizsgálat-sorozata) kiderült, hogy az összes panasza a diéta elkezdése után egy héttel teljesen megszűnt és 8 kg-ot fogyott. Jobb lett a közérzete és nyugodtabban tudott aludni. Folytatja tovább a diétát.

Ali Muna 44 éves jordán páciens

Gyomorsav probléma, reflux megszűnése tejfehérje érzékenység kiderítését követően

Kissé fáradékony, egyébként panaszmantes. rendszeresen eljár tüdőszűrésre, nőgyógyászati és fogászati ellenőrzésekre, laborvizsgálatra, minden paramétere negatív. Nem sportol, sokat nassol, túlsúlyos.

A vizsgálataink szerint nagyon súlyosan elsavasodott a szervezete, az EIS vizsgálat emlődaganat nagy kockázatát vetette fel. Magasan kiugró szabadgyök- és stresszhormon szint.

A terápiánk napi 3 liter feletti folyadékbevitelből, 30 perc sétából és heti 3-szor 20 perc könnyű kerékpározásból, az édességek, finomított szénhidrátok elhagyásából, napi 3-szori nyers zöldség és gyümölcs fogyasztásból, személyre szabott fehérje-, zsír-, szénhidrát-, vitamin-, ásványi anyag- és antioxidáns bevitelből és a család bevonása által pszichés támogatásból. 1 hónap után a kontrollvizsgálat minimálisan savas szervezetet, a daganatkockázat megszűnését, a szabadgyökök és a stresszhormonok rendeződését

Kissné Szabó Erika 60 éves tanár.

Fáradékonyság, magas emlődaganat kockázat hátterében álló elsavasodás kimuatása és megszűntetése

Fáradékonysággal és gyengeséggel érkezett. Napi 1 liter folyadékot fogyasztott, nem sportolt, rendszertelenül étkezett és nagyon stresszes munkája volt. Az EIS vizsgálat emelkedett stresszhormon-, májenzim-, koleszterin- és szabadgyök szintet, alacsony energiaszintet, a szervezet savasságát és liszérzékenységet (glutén) mutatott.

Másfél hónapos terápia betartása után az emésztése javult, de fáradékony és gyenge maradt. Az elvégzett kontroll vizsgálatok szerint a májenzim-, koleszterin- és szabadgyök szintje normalizálódott, glutén érzékenysége megszűnt. A stresszhormonok viszont magasak maradtak, így be tudtuk azonosítani, hogy a fáradékonysága hátterében a stressz áll. „Mellékhatásként” a 2 éve emelkedett koleszterin szintje (aminek az okát nem találták eddig) a gluténmentes diéta következtében normalizálódott. A hátterében nem „ismeretlen” ok, hanem egy egyszerű élelmiszer érzékenység állt, amit gyógyszermentesen kezeltünk.

47 éves nő. Biztosítási üzletkötő.

Stressz miatti fáradékonyság, gyengeség, magas koleszterin megszüntetése a lisztérzékenység felfedézése után

Egy éve áll fenn merevedési zavara, kapott már rá gyógyszert, ami használt valamit, de szeretné megoldani a problémáját. Nagyon szorong, hogy a barátnőjét el fogja veszíteni.

Az elvégzett EIS vizsgálat magas stresszhormon szintet, a szervezete savasságát, keringési zavart és túlsúlyt mutatott. A pénisz ultranag vizsgálat kissé csökkent keringést jelzett. Hat hetes terápia után, melyben rendszeres testmozgás, megnövelt folyadékbevitel, rendszeres, megfelelő összetételű étkezés, és a pszichés támogatás mellett nagy szerepet kapott a mikrotápanyag kiegészítés, 3 kg-ot fogyott, jobb lett a közérzete, megszűnt a levertsége és a merevedési zavara is. Nem kell többé gyógyszert szednie erre a problémára.

B.L. 57 éves, biztonsági őr.

Merevedési zavar megszűnése az életmód megváltoztatásával

Nagyon sokat dolgozik, időnként „szalad a szíve”. Kevés folyadékot fogyasztott, nem sportolt, rendszertelenül étkezett. Évek óta kezelik szívritmus zavarral. A vizsgálataink megerősítettek a szívritmuszavart, mely fenntartásában a szervezete savassága, magas stresszhormon szintje és a mozgáshiány is szerepet játszhat. A folyadékfogyasztás, a testmozgás és a táplálkozás személyre szabott, 1 hónapos terápiája után jobb a közérzete, ritkábban „szalad a szíve

46 éves nő. Orvos.

Szívritmuszavar és magas stresszhormon szint javulása életmódváltást követően

Zöldséges. A jordániai, aqabai Honvédkórházban kezelték. Cukorbetegsége, magasvérnyomása, szívritmus zavara és pajzsmirigy alulműködési problémája volt, melyeket 3 éve nem lehetett beállítani. Vérnyomás csökkentőket, inzulint és pajzsmirigy hormont kapott. Nem tartott pontos diétát, nem mozgott rendszeresen. Nem találtak semmilyen pontos okot a betegségei hátterében.

Az ESG vizsgálat a betegségei közös hátterében a szervezete nagymértékű savasságát és kazein (tejfehérje) érzékenységet mutatott. A páciens napi szinten fogyaszt rengeteg házi joghurtot.

Tejfehérje mentes diéta, több folyadék-, zöldség és gyümölcs fogyasztás és rendszeres kerékpározás hatására két hónap múlva vércukor szintje stabilizálódott, vérnyomása csökkent, kevesebb gyógyszert kellett adni.

Tawab Omar 60 éves jordán férfi

Cukorbetegség, pajzsmirigy alulműködés, magas vérnyomás javulása tejfehérje érzékenység kimutatása után